Magyar Falu Program: dél-békési nyertesek – Több millió jut a falvaknak

Egymás után hirdetik ki a Magyar Falu Program alprogramjainak győzteseit. A pályázaton több dél-békési kistelepülés is sikerrel járt, Gádoroson például a helyi egyházi közösségi terek fejlesztése elnevezésű alprogramnak köszönhetően újul meg a település református parókiája. Megjelent a Magyar Falu Program két újabb pályázatának eredménye, ezzel együtt már négy alprogram nyerteseit hirdették ki; a nemzeti és…

Tervezés alatt a Calendula Terv 3

A Kodolányi János Egyetemen történt egyeztetés július 17-én a Calendula Terv harmadik programját illetően. Az új komplex fejlesztési koncepció a Családbarát Dél-Békés elnevezést kapta. A Calendula Szövetség június 7-i gyűlésén döntött a Calendula Terv folytatásáról, annak harmadik programjának kidolgozásáról, amely első sorban a dél-békési családokat és a térségben élő fiatalokat célozza meg. Ahogy a Calendula…

Előkészítés alatt a Calendula Terv 3 – A dél-békési családokért

Újabb lehetőségeket hoz a Calendula Terv harmadik programja, amely kifejezetten a dél-békési családok életminőségének javítására és a fiatalok helyben tartására helyezi a hangsúlyt. Felmérések is indulnak, melyek keretében az itt élőket kérdezik meg, mit látnak szükségesnek ahhoz, hogy élhetőbb településük legyen. A Calendula Terv Dél-Békés komplex fejlesztése érdekében jött létre 2016-ban. Kidolgozásán és megvalósításán a…